2018. január 31., szerda

Kenneth E. Hagin- Nyugodalom

,,Mert mi hívők, bemegyünk a nyugodalomba…,, — ZSIDÓ 4,3.

Az évek hosszú során át mindig azzal értem el sikereket, hogy engedtem az Urat munkálkodni a saját érdekemben. Egyszerűen csak megengedtem, hogy Ő végezze el a munkát. Amióta megtanultam a hit lényegét és azt, amit a Biblia mond: „…mi hívők, bemegyünk a nyugodalomba”, állandóan nyugodt vagyok. Ragadd meg ennek az Igének az értelmét. Nem azt mondja, hogy bementünk a félelem, a nyugtalanság, a zúgolódás, az aggodalom, és a küszködés állapotába. Nem!

Azt mondja, hogy bementünk a nyugodalomba.

Én egyetlen csatát sem láttam az elmúlt több mint hatvan év alatt. Ha valaki megkérdi tőlem: „hogy megy a harc?”, én mindig azt felelem: „a győzelem csodálatos!”Nincs itt semmiféle csata. Én győzelemben járok. A hit mindig jó hírrel van!

Megvallás: Én hiszek. Én hívő vagyok. Ezért bementem a nyugodalomba, állandóan nyugodt vagyok. Úgy cselekszem, mint akinek állandó a nyugodalma. Nem félek, és nem reszketek, nem aggódom. Nem panaszkodom, nem harcolok, az Úré a harc. A győzelem az enyém. Én győzelemben élek.

2018. január 30., kedd

Kenneth E. Hagin - A harc az Övé

,,Ne féljetek, és ne rettegjetek …mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten.,, 
— 2KRÓNIKA 20,15.

,,Én hiszem, hogy a nagyobb bennünk él, ha már újjászülettünk
.,,(1Ján. 4,4) 
Hiszem, hogy Jézus nagyobb, mint az ördög. Tudom, hogy Isten Igéje ezt mondja. Ezért ennek az igazságnak az alapján kell cselekednem. 
Így válik ez valósággá, akkor kezd a nagyobb munkálkodni az érdekemben. 
Addig, amíg minden erőmmel én próbálom megvívni a harcot, a nagyobb nem tud harcolni értem. Ily módon nincs hasznomra sem az, hogy a nagyobb bennem van, sem az, amit Ő már megtett értem. Ezért ne próbáld logikailag kikövetkeztetni a helyzet megoldásait. Te csak nyugodtan feküdj le aludni, bármilyen helyzetben is lennél.

Pásztorkodásom éveiben, majdnem minden gyülekezet, ahova elküldött az Úr, teli volt problémával. Különösen az egyik; azt senki sem akarta pásztorolni. Mielőtt megkerestek volna, Isten már foglalkozott velem ezzel kapcsolatban, így elvállaltam a pásztorlást. Nekem semmi gondom nem volt ezzel a gyülekezettel. A gyülekezetet és a problémáit átadtam a Nagyobbnak. 
Azt mondtam: „Én egyáltalán nem aggódom miattuk.” Komolyan gondoltam, hogy akkor sem fogok aggódni, ha a diakónusok ököllel verik egymást a gyülekezeti ház udvarán. Nyugodtan végignézem, ahogy ütlegelik egymást, aztán együtt imádkozunk, és majd rendezik soraikat, hogy tovább tudjunk járni Istennel.
Megvallás: Én nem vagyok hajlandó harcolni. A harc nem az enyém, hanem Istené. Ő a Nagyobb, én pedig munkára fogtam Őt saját érdekemben, azzal, hogy ismerem az Igéjét és azzal, hogy ennek igazsága alapján cselekszem.

2018. január 29., hétfő

Kenneth E. Hagin - Az Úr munkálkodik

,,…mert az Úré a had…,, — 1SÁMUEL 17,47.


— Aztán nehogy bajba kerülj — szólt utánam anyám, amikor épp indultam elrendezni egy családi viszályt —, ez az ember majdnem nekiment Dub bátyádnak!

—Semmi baj nem lesz—feleltem—, én nem szoktam bajba kerülni, majd munkára fogom az Urat. Ahogy aztán közeledtem a kocsifelhajtóhoz, szembetaláltam magam annak az illetőnek a feleségével, aki olyan sok bajt okozott. Elkezdett szitkozódni, meg tősgyökeres texasi módra káromkodni. Én meg arra gondoltam: Drága Uram, itt van ez a szegény lélek, tele gyűlölettel és önzéssel, és még csak nem is tehet arról, hogy ilyen. Nem tehet róla, hogy az ördög természete van benne, hiszen az ördög gyermeke. Egy szót sem szóltam, a szívemben azonban azt mondtam az Úrnak: „Hála Istennek, a nagyobb énbennem van.” (1Ján. 4,4) És azon az alapon cselekedtem, hogy a nagyobb énbennem van. És Ő a nagyobb. Bizonyára megérezte, hogy megesett rajta a szívem, mert hirtelen felnézett rám és elakadt a szava. Majd megfogta a kezemet és térdre esve, sírós hangon azt mondta: —Istenem, tedd a kezedet a fejemre, és imádkozz értem. Az én szegény öreg lelkemnek is kell valami. Ó Istenem, imádkozz értem. Ezt mondta, pedig én egy szót sem szóltam hozzá. Mindössze annyit tettem, hogy a Biblia igazsága alapján cselekedtem.

Megvallás: A nagyobb énbennem van. És én ennek alapján fogok cselekedni.

2018. január 28., vasárnap

Kenneth E. Hagin - Cselekedni az igazság alapján

,,Szenteld meg őket a Te igazságoddal: A Te Igéd igazság.,, — JÁNOS 17,17.


Az élet viharai mindannyiunkat elérnek. Ha nem tudod, hogyan kell cselekedned az Ige alapján, az élet válságos helyzeteiben bajba kerülhetsz. Nem számít, hogy milyen nehézséggel nézel szembe, Isten Igéjében megvan a segítség számodra. Isten Igéjében van a válasz a problémára. Tudakold meg, mit mond az Ige a te helyzeteddel kapcsolatban, azután cselekedj a megismert igazság alapján!

Akkor, ha valaki megkérdezi tőled: „Tehetünk bármit is ebben a helyzetben?” Te nyugodtan mosolyogva azt mondod: „A Biblia megismert igazsága alapján fogunk cselekedni.”

Sok ember ért egyet elvben azzal, hogy a Biblia igaz, de ez nem elég. Cselekednünk kell a Biblia igazsága alapján! Ha tudod, hogy Isten Igéje igaz, és aszerint cselekszel is, akkor valósággá válik az életedben. Kiváltja Isten beavatkozását az életedben.

Megvallás: Isten Igéje az igazság, én Isten Igéjének az igazsága alapján cselekszem. Az 1János 4,4. _ a Máté 6,25–34. _ a Zsidó 13,5–6. _ a Filippi 4,19. _ a Máté 8,17. és az 1Péter 2,24. igazságának alapján cselekszem. Az összes „Őbenne”- Igéknek az igazsága alapján cselekszem. Ezen igazságok alapján cselekszem, ezért valósággá válnak az életemben.

2018. január 27., szombat

Kenneth Hagin - Valóság

,,A Te Igédnek summája igazság… ,,— ZSOLTÁROK 119,160.


Az emberek gyakran helyettesítik a hitet valami mással, például az értelmük helyeslésével illetve intellektuális egyetértéssel. 
A fejükben egyetértenek azzal, hogy Isten Igéje igaz, és ezt hitnek hívják. Az Igével való egyetértés azonban még nem hit. Elméletben egyetérthetsz azzal, hogy aBiblia igaz, de addig nem lesz valóságos a számodra, amíg nem cselekszel annak alapján, amit mond. Amikor cselekszel is Isten Igéje alapján, akkor válik valósággá.

Hihetsz például a feltámadás igazságában mint egy nagy tantételben (bizonyos körökben nem is jelent mást, mint tantételt, azaz dogmát) de ez az égvilágon semmit nem segít rajtad, amíg nem tudod azt mondani: „Jézus értem halt meg. Jézus feltámadt, diadalmaskodott a halál, a pokol, és a sír fölött. Értem tette. Jézus feltámadt, diadalmaskodott a sátán fölött. Helyettem győzte le a sátánt. Ezért a sátánnak nincs hatalma felettem! Szabad vagyok!”

A feltámadás semmit nem jelent az életedben addig, amíg ki nem tudod mondani ezeket a szavakat. Ezután a feltámadás igazsága az Igében több lesz számodra, mint puszta tantétel, dogma, teória vagy ‘hiszekegy’. Valósággá válik!

Megvallás: Én az Igének cselekvője vagyok. Megcselekszem azt, amiről az Ige azt mondja, hogy engem illet. Az Ige igaz. Tudom, hogy ez az igazság, így az igazság alapján cselekszem, és az Ige valósággá válik az életemben.

2018. január 26., péntek

Kenneth E. Hagin - A hit: cselekedet Isten Igéje alapján

,,Az Igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói…,, — JAKAB 1,22.


Sokan nagy küzdelmet folytatnak. Azt mondják: próbálnak hitre jutni, illetve megpróbálnak hinni. Pedig nincs másra szükség, mint egyszerűen annak alapján cselekedni, amit Isten mond. Én ezt a kifejezést használom: ‘cselekvés Isten Igéje alapján’, nem pedig azt, hogy ‘hitre jutni’ vagy ‘hinni’, ugyanis a ‘hit’ pontosan ezt jelenti! Egyszer valaki megkérdezte a gyógyító szolgálatban Isten által hatalmasan használt Raymond T. Richey-től: „Micsoda dolog ez a ‘hit’?” 
Richey azt válaszolta: „A hit nem más, mint cselekvés Isten Igéje alapján.” Smith Wigglesworth mindig azt mondta: „A hit az egy cselekedet.” A hit valóban az — cselekedet Isten Igéje alapján.

Megvallás: Én az Ige cselekvője vagyok. Ismeretet szerzek Isten Igéjéből, hallom az Ő Igéjét, és a szerint cselekszem. Én Isten Igéje alapján cselekszem!

2018. január 25., csütörtök

Kenneth E. Hagin - Ismeret

,,Fiam! Ha beveszed az én beszédemet, és az én parancsolataimat elrejted magadnál, […] akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz. Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudás és megértés származik.,, — PÉLDABESZÉDEK 2,1. 5–6.


A valóságos hit Isten Igéjének ismeretéből származik. Az emberi akarat, illetve értelem semmilyen erőfeszítésére nincs szükségünk ahhoz, hogy hitet kapjunk. A tudás hittel jár. Mihelyt megvan a tudás világossága, a hit is megvan.

Ahogy a zsoltáros mondta: „A Te Igéd megnyilatkozása világosságot ad…” (Zsolt. 119,130) 
Az emberek gyakran imádkoznak hitért. Pedig tulajdonképpen Isten Igéjének ismeretére lenne szükségük!

Ahol megvan Isten Igéjének ismerete, természetszerűen a hit is megvan. Örökké imádkozhatsz hitért, ha nem szerzel ismeretet Isten Igéjéből, sohasem jutsz hithez. Táplálkozz Isten Igéjével. Elmélkedj Isten Igéjén, és ne feledd: „…a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.” (Róm. 10,17)

Megvallás: Én befogadom Isten Igéjét. Elrejtem a bensőmben. Az Úr ismeretére jutok, mert az Úr szájából tudás és megértés származik. Befogadom Isten Igéjének ismeretét, ebből pedig hit származik. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.

2018. január 24., szerda

Kenneth E. Hagin - Átruházva

,,És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az Evangéliumot minden teremtésnek. […] Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.,, — MÁRK 16,15. 17–18.

Jézus átruházta a nevében lévő erőt és hatalmat azokra, „akik hisznek”. Akadnak, akik ezt a szellemi hatalmat prédikátorokra korlátozzák, akiket hatalmasan használ Isten. Ez az igerész azonban nemcsak az evangélistákról, a pásztorokról vagy más szolgálókról beszél — Krisztus egész Testéről beszél: a hívőkről.

A hatalom Jézus nevébe van befektetve. Ezzel a hatalommal pedig az Úr Jézus Krisztus földi Gyülekezete van felruházva. Páran már mertük használni ezt a hatalmat néha-néha, de tartósan még egyikünk sem maradt meg ebben úgy, ahogy azt Isten szeretné.

Én teljesen bizonyos vagyok benne, hogy ezekben az utolsó napokban, mielőtt Jézus visszajön, hívők hatalmas tömegei tanulják meg, hogyan éljenek mindazzal, ami már az övék Jézus nevében — abban a névben, amely minden név felett való!

Megvallás: Én hívő vagyok. Ezért engem a Márk 16,17. és 18-ban leírt jelek követnek. Megtanulok élni azzal a névvel, ami megillet engem — azzal a névvel, amely minden név felett való.

2018. január 23., kedd

Kenneth E. Hagin - Igényelni

,,Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. ,,— JÁNOS 14,12–14

.
A mai szövegünk verseinek semmi közük az imához.
A tegnapi részben láttuk: Jézus azt mondta, hogy használjuk az Ő nevét, amikor az Atyához imádkozunk. Itt azonban Jézus nevének egy másféle használatát láthatjuk.
Az itt ‘kérni’-nek fordított görög szó azt jelenti, hogy ‘igényelni’ illetve ‘megkövetelni’.
A név ilyen használatára jó példa az, ami az Ékes-kapunál történt.
Péter azt mondta a kapuban ülő sánta embernek: „Ezüstöm és aranyam nincs nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (Csel. 3,6)

Jézus mondja: „És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt.” Engedjük, hogy ez most teljesen belénk ivódjon. Amikor használjuk Jézus nevét, az olyan mintha maga Jézus lenne jelen. Mindaz az erő és hatalom, ami Jézusban van, benne van a nevében! Te nem követelsz semmit az Atyától. (Végtére is nem Isten kötözte meg betegséggel azt a sánta embert: az ördög volt az, aki megkötözte.) Nem. Te azt követeled, hogy az ördög hódoljon be Jézus nevének!

Megvallás: Jézus neve megillet engem. Akármit követelek Jézus nevében Isten Igéje szerint, Ő megcselekszi azt!

2018. január 22., hétfő

Kenneth E. Hagin - Imában

,,És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.,,— JÁNOS 16,23–24.


Ez a törvényszintre emelt imaígéret a legdöbbenetesebb kijelentés, ami valaha is elhagyta a Galileai ajkát.
Hogy érti Jézus, hogy: azon a napon? Előre tekintve a jövőbe, valójában azt mondta itt: „Én most elmegyek, a Golgotára megyek, és meg fogok halni.
De fel fogok támadni a halálból, és fel fogok menni a Magasságba. És le fogok ülni az Atya jobbjára. És ezzel egy új nap jön el. Egy új szövetség, vagy más szóval egy új testamentum (új végrendelet) lép életbe!

És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről.” Ez a nap — amelyben élünk — az új nap! „Mostanáig semmit sem kértetek… az én nevemben…” 
 A tanítványok nem imádkoztak Jézus nevében, míg Jézus a földön volt. Ennek semmi értelme nem lett volna.

Nem is volt rá szükségük, mert amíg Jézus velük volt, minden szükségletükről gondoskodott. 
Eljött azonban az idő, és Jézusnak el kellett hagynia őket. Amikor ez bekövetkezett, akkor lett szükségük az Ő nevére. Jézus neve átveszi Jézus helyét, és az Ő személyét képviselve csodákat tesz, megszabadít a sátán hatalmából, és teret ad Isten munkálkodásának!

Megvallás: Én egy újszövetségi keresztény vagyok. Jézus nevében imádkozom az én Atyámhoz. Jézus nevében kérek, és megkapom, amit kértem, és teljes lesz az én örömem.

2018. január 21., vasárnap

Kenneth E. Hagin: Minden

,,…Ugyanis minden a tiétek…Ti pedig a Krisztusé, Krisztus pedig Istené.,, - 1Korinthus 3,21. 23.


Az ember nem gondolná, hogy a korinthusiak bármit is kaphattak volna Istentől; olyan testiek voltak. Pál azzal kezdte ezt a fejezetet, hogy közölte velük, mennyire testiek, mégis hozzátette: „…minden a tiétek.”

Amikor beleszülettél Isten családjába, tiéd lett a jog és a kiváltság: használhatod Jézus nevét. Mindaz, amit Jézus megvásárolt és mindaz, aminek kifizette az árát, természetszerűen a tiéd lett. De rajtad múlik, hogy használd, ami a tiéd. Gondoljunk csak a tékozló fiú történetére.
Ha a tékozló fiú a bűnöst vagy a visszaesőt jelképezi, az apa pedig Istent, akkor az idősebb testvér olyan keresztényt, aki nem tévelyedett el.

Amikor a nagyobbik fiú hazajött a mezőről, zene és tánc kiszűrődő hangjait hallotta. Az egyik szolga adta tudtára: „A te öcséd jött meg, és atyád levágatá a hízott tulkot.” Az idősebb testvér erre nagyon megharagudott, és nem volt hajlandó bemenni együtt ünnepelni velük.
Így atyja ment ki hozzá és kérlelte. „Nem, nem megyek be” — mondta az idősebb testvér. „Ennyi esztendőtől fogva szolgálok neked. Én sohasem hagytalak el. Nem költöttem el a pénzedet. És te sohasem rendeztél ilyen lakomát nekem.”
„Fiam — mondta az atya — …mindenem a tiéd.” (Luk. 15,31)

Istennél megvan az, amire szükséged van. Ha megvan, akkor az a tiéd. De neked kell birtokba venned.

Megvallás: Minden az enyém. Én a Krisztusé vagyok, Krisztus pedig Istené. Jézus neve az enyém, használhatom ezt a nevet, és fogom is használni. Minden, ami az Atyáé, az enyém is.

2018. január 20., szombat

Kenneth E. Hagin: Az Ő Teste, az Egyház

,,És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Magasan minden fejedelemség és hatalmasság és erő és uraság és minden név fölé, mely neveztetik nem csak e világon, hanem a következendőben is. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, mely az Ő teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.,, 
- Efézus 1,19–23.


Mindenütt, ahol a Biblia említi Jézus nevét, az Ő Testére is utal egyben, az egyházra, mert a név azért adatott Jézusnak, hogy az egyház használja. Azoknak kell használni az Ő nevét, akik örököstársai lettek Jézus Krisztusnak, és akik képesek elérni azokat, akiknek meg kell szabadulniuk a sátán hatalmából.

Mindaz, ami Jézusé az örökség által, benne van ebben a névben! Mindaz, amit tett a győzelme által, benne van ebben a névben! Ez a név pedig a Krisztus Testét illeti meg. Te rendelkezel vele és én!

Isten befektetése ez az egyház számára. Az egyháznak joga van kivenni ebből a betétből minden szükségének betöltésére.
Ez a név magában foglalja az Istenség egész teljességét.

Megvallás: Nekem jogom van használni Jézus nevét az ellenség ellen. Jogom van használni ezt a nevet imáimban. Jogom van használni ezt a nevet dicséretben és imádatban.

2018. január 19., péntek

Kenneth E. Hagin: Isten ajándékozta

,,Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére.,,- Filippi 2,9–11.

Ez akkor történt meg, amikor Krisztus felment a magasságba, és Isten leültette Őt saját jobbjára, messze magasan minden fejedelemség, erő, uraság és hatalmasság felett. A Filippi 2,10 egy másik fordítása szerint: „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyei lényeké, földi lényeké és föld alatt való lényeké” (az angyalokra, az emberekre és a démonokra utal).

Miért lett ez a név Jézus adománya? Miért lett ez a név felruházva ilyen hatalommal és tekintéllyel? Jézus érdekében? Ez alatt a kétezer év alatt, amióta Jézus feltámadt, felment a mennybe és leült az Atya jobbjára, maga Jézus még egyszer sem használta ezt a nevet.

Sot, az Igék még csak nem is sejttetik, hogy Jézus valaha is használta volna ezt a nevet. Nincs szüksége erre, Ő a szava által irányítja a teremtett világot.

De azt valóban felfedik az Igék, hogy Jézus neve ajándékként az egyháznak, a Krisztus Teste javára adatott.

Megvallás: Krisztus Testének tagjaként, hívőként, jogom van arra, hogy használjam Jézus nevét. Azt a nevet, amely minden név felett való.

2018. január 18., csütörtök

Kenneth E. Hagin: A feltámadás nagyszerűsége

…annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy Te, én ma szültelek téged?!- Zsidó 1,4. 5.

Isten betöltötte nékünk, az Ő fiaiknak feltámasztván Jézust: mint a második Zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy Te; ma nemzettelek téged. 
- Apostolok cselekedetei 13,32. 33.

Mikor örökölte Jézus a nevét? Mikor lett neki adományozva? Akkor lett neki adományozva, amikor életre kelt a szellemi halálból, amikor Isten feltámasztotta a halálból.

Jézus feltámadásakor mondta azt Isten: „…Én Fiam vagy Te, ma szültelek téged.” A feltámadása után pedig Jézus kinyilatkoztatta, hogy minden hatalom a mennyben és a földön neki adatott. Minden kijelentés, ami szerint Jézus úgy örökölte a nevét, illetve úgy adományoztatott neki, azt mutatja: Jézus azután kapta meg nevének nagyságát, teljességét, miután feltámadt a halálból.

Megvallás: Jézus az Úr. Feltámadt a halálból és Ő az Úr. A feltámadáskor bemutatott erő és hatalom a nevében van, és Ő nekem adta ezt a nevet.

2018. január 17., szerda

Kenneth E. Hagin: Győzelem által

,,Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, azokat nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta, győzelmet aratván felettük a keresztfa által.,, - Kolossé 2,15.


Krisztusról tárulkozik elénk egy kép, amint megküzd a sötétség seregeivel! A King James Biblia széljegyzete szerint: „Lerázta magáról a fejedelemségeket és a hatalmasságokat.” Nyilvánvaló: amikor a démonikus seregek már azt hitték, hogy Jézust hatalmukba kerítették, megkísérelték legyőzni és fogva tartani. Amikor azonban a kiáltás elhagyta Isten trónját, miszerint Jézus eleget tett az igazságosság követelményeinek, a bűn problémája megoldást nyert és az ember megváltása valóságos ténnyé lett, akkor Jézus győzelmet aratott a démonok seregein és magán a sátánon.

Azt hiszem, a Zsidó 2,14 Rotherham-féle fordítása még világosabbá teszi ezt: „…hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma volt a halálon, nevezetesen az ellenséget.”Jézus megbénította a sátánt! Jézus semmivé tette őt.

Van hatalom Jézus nevében, mert Jézus megszerezte a nevében levő hatalmat a győzelme által!

Megvallás: Jézus megsemmisítő vereséget mért a fejedelemségekre és a hatalmasságokra. Nyilvánosan megszégyenítette őket, diadalt aratott felettük. Jézus megbénította a sátánt és annak teljes seregét. Ezért van a hatalom Jézus nevében. Nekem pedig törvényes jogom van, hogy használjam ezt a diadalmas nevet az ellenség erői ellen.

2018. január 16., kedd

Kenneth E. Hagin: Örökség által

Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a Magasságban, annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. - Zsidó 1,1–4.


Fel sem foghatjuk, milyen óriási erő és hatalom van Jézus nevében, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy ezt a nevet Ő örökölte Istentől, a Teremtőtől. Jézus Isten dicsőségének a visszatükröződése. Jézus Isten valóságának a képmása — Istennek, magának az Atyának a kisugárzása. Jézus az örököse mindennek. Jézus a nevét is örökségül kapta. Nevének nagyságát úgy örökölte az Atyától.

Így a nevének ereje csak Isten erejével mérhető. Minden hívő örökölte azt a törvényes jogot, hogy használja Jézus nevét!

Megvallás: Tudom, hogy Jézus nevében benne van a Teremtő Isten ereje és hatalma! Tudom, hogy a Jézus nevében levő erőt csak Isten erejével lehet mérni. És tudom, hogy nekem törvényes jogom van arra, hogy használjam ezt a nevet.

2018. január 15., hétfő

Kenneth E Hagin: Hatalmas fegyver

,,Mert a mi hadviselésünk fegyverei nem testiek, hanem Isten által hatalmasak erősségek lerontására.,, — 2KORINTHUS 10,4.


Bár új teremtéssé lettünk — Isten teremtett minket a Krisztus Jézusban — és bár kikerültünk a sátán hatalma alól, még mindig egy olyan világban élünk, amelyet a sátán irányít.

A Biblia a sátánt „e világ istenének” (2Kor. 4,4) és a „levegőbeli hatalmasság fejedelmének” (Ef. 2,2) nevezi. Krisztus is „e világ fejedelmének” nevezte őt. (Ján. 12,31. 14,30. 16,11.)

Isten Igéje szerint a minket körülvevő légkör tele van olyan ellenséges erőkkel, amelyek megkísérlik tönkretenni közösségünket az Atyával, és meg akarnak fosztani hatékonyságunktól a Mester szolgálatában.

A mi Atyánk azonban hatalmasan gondoskodott rólunk a megváltás tervében, adott nekünk egy olyan fegyvert, amit használhatunk a sátán ellen. Ez a hatalmas fegyver azonban nemcsak a saját hasznunkra adatott, hanem a körülöttünk élő sátán uralta emberek érdekében is. Ez a hatalmas fegyver Jézus neve.

Megvallás
Az én vitézkedésem fegyverei nem testiek, hanem Isten által hatalmasak erősségek lerontására. Ahol a sátán erői erősségeket építenek fel, én leronthatom azokat Jézus hatalmas nevével. A sátán nem tud ellenállni ennek a névnek. Ez a név pedig hatalmas fegyverként adatott nekem, hogy használjam az ellenség erői ellen.


2018. január 14., vasárnap

Kenneth E. Hagin : Megbékéltette!

,,Isten volt az (személyesen volt jelen) a Krisztusban, aki megbékéltette magával és a kegyeltségébe visszahelyezte a világot, nem számolva fel nekik (az embereknek) az ő bűneiket és nem hajtva be rajtuk azokat (hanem eltörölve teljesen), és ránk bízta az Ő megbékélésének (a kegyeltség állapotába való visszafogadásnak) az üzenetét.,, - 2Korinthus 5,19. (Amplified)


— Hagin testvér — kérdezte egy asszony —, én miért nem gyógyulok meg? Tudom, hogy Isten megígérte, hogy meggyógyít engem. — Megértettem a problémáját, és megpróbáltam segíteni neki: — Nem, drága testvérnő. Isten nem ígérte azt, hogy meggyógyít téged, mint ahogy azt sem ígérte, hogy üdvözíteni fogja az elveszetteket.

Isten Igéje sehol sem mondja, miszerint Isten ígérete az, hogy üdvözít téged. Nem, Isten Igéje kijelenti, hogy Isten már tett valamit az üdvösségeddel kapcsolatban. Isten ráhelyezte a bűneidet és vétkeidet Jézusra.

Isten már megbékéltetett minket Önmagával a Krisztus által. És nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Nekünk kell elmondanunk az embereknek, hogy Isten nem tulajdonít (nem számítja be) bűnt nekik, illetve többé nem szembesíti őket vétkeikkel. — Tehát — mondta erre valaki — akkor mindnyájan üdvözülni fogunk, igaz? — Nem. Az embereknek el kell fogadniuk azt a megbékéltetést, amit Isten felkínál. Mi, természetünk szerint, az ördög gyermekei vagyunk, ezért újjá kell születnünk!

Megvallás: Isten megbékélt velem a Krisztus által. Isten visszaállított engem kegyelmébe, és Isten nekem adta a békéltetés szolgálatát.

2018. január 12., péntek

Kenneth E. Hagin- Meggyógyultunk!

,,Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.,, — 1PÉTER 2,24.



Évekkel ezelőtt elhoztak egy asszonyt az egyik alkalomra. Akkor már négy éve nem tudott járni, és az orvosok azt mondták, soha többé nem is fog. Leültem mellé, és kinyitva odatettem az ölébe a Bibliámat.
Azt mondtam: „Kérlek, olvasd el hangosan ezt a verset.” Ő hangosan elolvasta az 1Péter 2,24-et. Amikor befejezte azzal, hogy: „…Akinek sebeivel gyógyultatok meg”, megkérdeztem tőle:
„A gyógyultatok meg múlt, jelen, vagy jövő időben van?”
Sosem fogom elfelejteni, milyen hatást váltott ki belőle. „A gyógyultatok meg, az múlt idő” — kiáltotta. „Ha pedig mi meggyógyultunk, akkor én is meggyógyultam!”

Egy gyermek lelkesedésével és egyszerűségével fogadta el Isten Igéjét — nekünk is így kell tennünk. Isten pontosan így mondja ezt az Ő Igéjében.
Nem ígéri, hogy meg fog gyógyítani minket, mert már gondoskodott a gyógyulásunkról, majdnem kétezer évvel ezelőtt!
A gyógyulás olyan valami, ami már megvan nekünk Krisztusban.
Az asszonynak felragyogott az arca, felemelte a kezét, és azt mondta: „Dicsőség Istennek! Ó, Uram, úgy örülök, hogy meggyógyultam! Uram, úgy örülök, hogy újra tudok járni! (Pedig akkor még egy lépést sem tett.) Úgy örülök, hogy el tudom látni magamat…”
„Kelj fel és járj!” — mondtam. Ő meg talpra ugrott!
Dicsőség az Úrnak!

Megvallás: Az Ő sebeivel mi MEGGYÓGYULTUNK. Ha mi meggyógyultunk, akkor én is meggyógyultam. Én egészséges vagyok. A gyógyulás az enyém. Az enyém, most!

2018. január 11., csütörtök

Kenneth E. Hagin: A szív és a száj!

,,Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.,,
— RÓMA 10,10.


Az ember mindig szívvel hisz, és szájjal tesz vallást az üdvösségre. Amikor hiszel valamit a szívedben és megvallod a száddal, akkor az valósággá válik számodra.

A hit általi megvallások teremtenek valóságokat!

A Zsidó 9,12. például azt mondja: „És nem bakok és tulkok vére által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” Jézusnak sohasem kell ezt újra megtennie; megtette egyszer és mindenkorra.

A Róma 10,10. pedig elmondja nekünk, hogyan kaphatjuk meg ennek az üdvösségnek a valóságát: hisszük a szívünkkel — a belső emberrel — a szánkkal pedig vallást teszünk róla.

Olykor, ha az Írásokban olvasod ezeket: „Krisztusban”, „Őbenne” és „Akiben”, talán nem úgy látod, mintha valóság lenne, amit az igeversek állítanak. De ha elkezded megvallani (mert valóban hiszed Isten Igéjét a szívedben): „ez már az enyém, ez már megvan”, akkor valóságossá válik a számodra. A szellemi világban ez már valóságos. Te viszont azt akarod, hogy a fizikai világban is valóságos legyen, ahol most élsz.

Megvallás: A szívemmel hiszem Isten Igéjét, a számmal pedig megvallást teszek ígéreteiről és rendeleteiről. Hitem megvallásai teremtik meg ezeknek az ígéreteknek és rendeléseknek a valóságát az életemben. Az vagyok, amit Isten mond rólam, most! Birtokolom mindazt, amit Isten mond, hogy az enyém, most!

2018. január 10., szerda

Kenneth E. Hagin: Őbenne!

,,Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből a Krisztusban.,, — EFÉZUS 1,3.

Attól a naptól fogva, amelyen újjászülettél, egészen addig, amikor majd kilépsz az örökkévalóságba, Isten gondoskodott rólad a Krisztus Jézusban. Már megáldott mindennel, amire csak szükséged lehet. Isten szemében ez már a tiéd!

Gyakran kérdezik tőlem az emberek: hogyan tanulmányozzák a Bibliát? Bár sok javaslatom van, mégis egyet mondok mindenütt: keresztény hívőként kövesd azt a módszert, hogy végigmész az Újszövetségen; olvasd, illetve tanulmányozd főképpen az apostoli leveleket. (Arra buzdítalak, hogy a legtöbb időt az apostoli levelekkel töltsd, mert ezek neked, a hívőnek íródtak. Tanulmányozd az Ószövetséget is, de ne azzal töltsd a legtöbb időt. A legtöbb időt az Újszövetséggel töltsd. Miért? Mert mi nem az ó szövetség alatt élünk; mi az új szövetség alatt élünk.)
Az apostoli levelekben, amelyek a Gyülekezetnek íródtak, keress meg és húzz alá minden ilyen kifejezést, mint a Krisztusban, Krisztus által, Akiben, Őbenne és ehhez hasonlókat.
Ezeket írd le. Gondolkodj el rajtuk. Kezdd el kimondani őket. Ami Istent illeti, minden, amid van, vagy mindaz, ami vagy Krisztusban — az Ige szerint — az valóban a tiéd, valóban az vagy. Isten mindezeket már megtette érted Krisztusban. De a te hited és a megvallásod az, ami valósággá teszi a számodra.

Megvallás: Én új teremtés vagyok KRISZTUSBAN. Isten, az Atya MÁR megáldott engem minden szellemi áldással a mennyekből a KRISZTUSBAN.

2018. január 9., kedd

Kenneth E. Hagin - Józan szolgálatotok

,,Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, ez legyen a ti józan szolgálatotok.,, — RÓMA 12,1.


Neked kell tenned valamit a testeddel. Mert ha te nem teszel vele semmit, akkor soha nem fog történni vele semmi. Te, a belső ember, új teremtéssé lettél a Krisztusban. Örök életet kaptál. Amikor az örök élet — Isten élete és természete — a szellemedbe kerül, megváltoztat téged. Nem lesz többé problémád magaddal, a hústesteddel viszont lesznek nehézségeid. Sokan azt mondják: „Meg kell halnod a régi éned számára.” Nem, nem így van.

A régi én már halott, helyébe az új éned lépett. Aminek meg kell halnod az a hústest. Nem a hústest a régi én? Nem, nem az. A hústested a külső ember, a fizikai test. Ez pedig ugyanaz a régi hústest, ami az üdvösséged előtt is volt! A tested az a ház, amiben élsz, és te vagy — nem pedig Isten—ennek a háznak a gondviselője. Te teszel valamit a testeddel. Neked kell odaszánnod Istennek: „…élő, szent és …kedves áldozatul…” Egy másik fordítás ezzel a kifejezéssel zárja le ezt a verset: „…ez a ti szellemi szolgálatotok.”

Megvallás: Én egy új teremtés vagyok a Krisztusban. Ragaszkodom ehhez a megvalláshoz. A bensőmben lévő új ember pedig megnyilvánul kívül, a testemen keresztül. Én uralkodom a testem felett. Élő, szent és kedves áldozatul szánom oda a testemet Istennek, ezzel szolgálok józanul Istennek.

2018. január 8., hétfő

Kenneth E. Hagin- Közönséges ember? Nem!

,,Én sem szólhattam néktek atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint jártok-é?,,
- 1Korinthus 3,1. 3.

Keresztényként meg kell tanulnod — megengedni az új, belső emberednek, hogy uralkodjon a külső emberen.
A külső ember nem lett újjá. A test nem született újjá. A test továbbra is azt akarja majd tenni, amit mindig is — azt, ami nem helyes.

Pál testével is így volt ez! Ennek a hatalmas apostolnak nem kellett volna a testét alávetettségben tartania, ha a teste nem akarta volna azt tenni, ami nem helyes. Ne lepődj meg hát azon, hogy a te tested is rosszat akar tenni.

E világban harcunk van a hústestünkkel. Az ördög a hústesten keresztül munkálkodik. Mivel próbatételeket és kísértéseket kell kiállnunk a hústestben, az ördög azt mondja a kereszténynek: „Ha üdvösséged lenne, nem akarnál ilyesmit tenni!” A sátán azt akarja bemesélni neked, hogy te akarsz rosszat tenni, pedig az igazság az, hogy te, a belső ember — az új ember — nem akarod a rosszat cselekedni. El akarod hagyni valamely rossz szokásodat? Szeretnél legyőzni egy régi kísértést? Tedd azt, amit Pál. Ő azt mondta: „Én nem engedem, hogy a testem uralkodjon felettem.” Ki az az én? Az én a belső ember. Pál nem a testét, hanem saját magát, a belső embert nevezte én-nek. Pál azt mondta: „Én alávetettségben tartom a testemet, és szolgává teszem…” Kinek a szolgájává teszem? A belső embernek!

Megvallás: Én alávetettségben tartom a testemet. Nem engedem, hogy a testem uralkodjon felettem. Alávetettségben tartom, a belső ember szolgájává teszem a testemet.

2018. január 7., vasárnap

Kenneth E. Hagin : Belülről kifelé!

,,Hanem alávetem a testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.,,— 1KORINTHUS 9,27


Keresztényként meg kell tanulnod — megengedni az új, belső emberednek, hogy uralkodjon a külső emberen. A külső ember nem lett újjá. A test nem született újjá. A test továbbra is azt akarja majd tenni, amit mindig is — azt, ami nem helyes.

Pál testével is így volt ez! Ennek a hatalmas apostolnak nem kellett volna a testét alávetettségben tartania, ha a teste nem akarta volna azt tenni, ami nem helyes. Ne lepődj meg hát azon, hogy a te tested is rosszat akar tenni.

E világban harcunk van a hústestünkkel. Az ördög a hústesten keresztül munkálkodik. Mivel próbatételeket és kísértéseket kell kiállnunk a hústestben, az ördög azt mondja a kereszténynek: „Ha üdvösséged lenne, nem akarnál ilyesmit tenni!” A sátán azt akarja bemesélni neked, hogy te akarsz rosszat tenni, pedig az igazság az, hogy te, a belső ember — az új ember — nem akarod a rosszat cselekedni. El akarod hagyni valamely rossz szokásodat? Szeretnél legyőzni egy régi kísértést? Tedd azt, amit Pál. Ő azt mondta: „Én nem engedem, hogy a testem uralkodjon felettem.” Ki az az én? Az én a belső ember. Pál nem a testét, hanem saját magát, a belső embert nevezte én-nek. Pál azt mondta: „Én alávetettségben tartom a testemet, és szolgává teszem…” Kinek a szolgájává teszem? A belső embernek!

Megvallás: Én alávetettségben tartom a testemet. Nem engedem, hogy a testem uralkodjon felettem. Alávetettségben tartom, a belső ember szolgájává teszem a testemet.

2018. január 6., szombat

Kenneth E. Hagin: Többé meg nem emlékezem

,,Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama na
pok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat. Azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.,, - Zsidó 10,16. 17.


Amikor Isten rád tekint, nem vesz tudomást a múltadról — akkor neked miért kellene emlékezned rá? Ez akadályozhatja a hitedet.

Emberekkel beszélgetvén, sokszor hallottam ezt: Hagin testvér, mielőtt üdvözültem, én igencsak szörnyűé letet éltem. Amint elmondták, nem hiszik, hogy az Úr értük is tenne valamit, például, hogy meggyógyítaná őket vagy válaszolna az imáikra, mivel olyan bűnös életet éltek azelőtt. Ezek az emberek egyáltalán nem értik az újjászületést és azt, hogy új teremtéssé lettek.

Amikor a bűnös Krisztushoz jön, megkapja bűnei eltörlését — a bűnei megsemmisíttetnek. Miután pedig keresztény lett, az esetlegesen elkövetett bűneire bocsánatot nyerhet: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Ján. 1,9)

Mit gondolsz, mennyi időbe telik Istennek, hogy megbocsásson? Tíz percbe? Tíz évbe? Nem, Isten azonnal megbocsát nekünk! És azonnal megtisztít minket, amikor erre az Igére alapozva megyünk Hozzá.

Megvallás: Az én Atyám nem emlékszik bűneimre és vétkeimre. Én sem emlékszem rájuk. Úgy állok Isten jelenlétében, mintha sohasem követtem volna el bűnt.

2018. január 5., péntek

Kenneth E. Hagin: Vadonatúj ember

,,Mint most született csecsemők, az Ige tiszta, hamisítatlan teje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek.,, - 1Péter 2,2.


Amikor a bűnös Jézushoz jön, a bűnei eltöröltetnek — semmivé lesznek. Nemcsak a bűnei töröltetnek el, hanem mindaz, ami azelőtt volt szellemi értelemben, Isten szemében eltöröltetik.

A bűnei nem léteznek többé. Új emberré lesz Krisztus Jézusban. Isten nem veszi tekintetbe az életében azt, ami az újjászületése előtt történt!

A mai szövegben Péter olyan újjászületett keresztényekhez szól, akik új emberré lettek Krisztusban. A Biblia azt tanítja, hogy hasonlóság van a fizikai növekedés és a szellemi növekedés között. Senki sem születik teljesen kifejlett emberként, mindannyian csecsemőként születünk meg a teremtés világában, és azután felnövekedünk. Hasonlóképpen, senki sem születik újjá teljesen felnövekedett keresztényként. A keresztények szellemi csecsemőként születnek meg, azután felnövekednek. Nézz csak meg egy újszülött csecsemőt, ahogy ott fekszik anyja karjaiban. A csecsemő legjellemzőbb tulajdonsága az ártatlanság. A felnőttek így becézgetik: „Te csöppség, édes kicsi ártatlanság.” Senki sem gondol arra, hogy a babának múltja lenne! Érted már, hogy mit mond Isten itt Péteren keresztül? Azt mondja a Krisztusban újjászületetteknek: „Mint most született csecsemők…”, más szavakkal: Te új teremtéssé lettél, egy ma született csecsemő vagy! A múltad eltűnt! Én nem emlékszem semmi rosszra veled kapcsolatban!






Megvallás: Én egy vadonatúj teremtés vagyok. Egy vadonatúj ember vagyok. Mindaz, ami azelőtt voltam, mielőtt beleszülettem volna Isten családjába, eltöröltetett. Isten gyermeke vagyok — az Ő újszülöttje — teljességgel a sajátja.

2018. január 4., csütörtök

Kenneth E. Hagin: Mondd ki, hogy újjá lettél

,,Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és Önmagát adta értem.,,- Galata 2,20.


Egy keddi napon gyógyultam meg. A rákövetkező szombaton bementem a városba és véletlenül összetalálkoztam az egyik barátommal. Azelőtt kebelbarátok voltunk. Az alatt a tizenhat hónap alatt, amíg fekvőbeteg voltam, egyetlen egyszer látogatott meg. Ugyanaz a régi ember volt ő, mint azelőtt, én azonban addigra új teremtéssé lettem. Nevetgélve emlékeztetett engem azokra, amiket valamikor együtt követtünk el. Rámutatott az utcán az egyik boltra:

— Emlékszel, amikor éjjel… — és felidézte, ahogy én felfeszítettem a zárat, hogy a srácok bemehessenek cukorkát lopni. Olyan képet vágtam, mintha nem tudnám, miről beszél. (Jól emlékeztem én arra, ami történt, csak fel akartam használni ezt az alkalmat, hogy bizonyságot tegyek neki.)

— Most meg mi bajod? Úgy csinálsz, mintha nem is emlékeznél, pedig te voltál a bandavezér — mondta végül.

— Pajtás, az a srác, akivel te ott voltál aznap este, meghalt — válaszoltam én.

— De te nem haltál meg! Tudom, hogy majdnem meghaltál, de nem vagy halott! Itt ülsz!

— Na igen, mondtam, de te csak azt a házat látod most, amiben élek — a testemet. Az a belső ember, aki megengedte a testnek, hogy feltörje a zárat, már nem él. Ez a belső ember most már egy új teremtés lett a Krisztus Jézusban.

Megvallás: Én egy új teremtés vagyok a Krisztus Jézusban. Ragaszkodom ahhoz a megvalláshoz, hogy én egy új teremtmény vagyok.

2018. január 3., szerda

Kenneth E. Hagin: Tudd, hogy újjá lettél

,,Azért ha valaki Krisztusban van; új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.,, - 2Korinthus 5,17


Ez a mai igerész az egyik legkedvesebb Igém. Már akkor megragadtam az értelmét, amikor tinédzserként ágyhoz voltam kötve. Amikor pedig gyógyultan keltem föl a betegágyamból, mindenkinek elmondtam, akivel csak találkoztam: „Én egy új teremtés vagyok.”

Elmélkedj ezen a versen ma, mert ha nem érted meg az újjászületés igazságát, akadályozni fogja a hitedet és visszatarthat azoknak az áldásoknak az átvételétől, amiket Isten szán neked.

Látjuk, az ember szellemi természete bukott természet — sátáni természet. Az ember ezt a természetet a sátántól kapta, amikor Ádám bűnbeesett, és senki sem képes arra, hogy megváltoztassa saját emberi természetét. De Istenképes rá!

Amikor újjászülettél, valami belekerült a bensődbe. Ez azonnal megtörtént! A régi sátáni természet kikerült belőled. És Isten saját természete került beléd! Isten mint egy vadonatúj teremtményt teremtett meg — új teremtménnyé lettél. A belső ember, a valóságos éned, a szellemi ember, Krisztusban új emberré lett.

Ezért ne tekints magadra fizikai ill. természetes szemmel. Tekints magadra szellemi nézőpontból. Úgy lásd magadat mint új teremtményt a Krisztusban, hiszen Isten is így lát téged.

Megvallás: Én egy új teremtmény vagyok. A régi dolgok bennem elmúltak. Minden újjá lett bennem. Új életem van. Új természetem van.