2019. január 2., szerda

Kenneth E. Hagin: A világosságot hit követi

,,A Te Igéd megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűt.,, - Zsoltárok 119,130.


Tinédzserkoromra ágyhoz kötött beteg lettem. Az orvostudomány akkori állása szerint halálra ítélt. Egész addigi életemben hallottam prédikációkat az újjászületésről, ismertem Isten akaratát az üdvösséggel kapcsolatban. Így, amikor betegágyamonaz Úrhoz jöttem, semmi kétség nem volt bennem afelől, hogy Ő meghallgat engem. E tekintetben megvolt a megfelelő megértésem. Ezért nem kételkedtem, nem is hitetlenkedtem az üdvösségemmel kapcsolatban. Elfogadtam az üdvösséget és tudtam, hogy üdvösséget nyertem.

De még mindig fekvőbeteg voltam! Persze, akkor még nem értettem, mit mond az Ige az isteni gyógyításról, az imáról és a hitről. Addig csak azt hallottam a prédikátoroktól a gyógyulással kapcsolatban: „Ezt csak hagyd az Úrra. Ő tudja ezt a legjobban.” Így igaz, de Isten az Igéjében már gondoskodott arról, hogy megkaphassuk a legjobbat!

A Biblia hosszas tanulmányozása után eljött az idő, amikor megértettem, hogy pontosan milyen lépéseket kell megtennem az imában, és megvilágosodott előttem, hogyan tudom felszabadítani a hitemet. Ha előbb rájöttem volna, már hónapokkal azelőtt kiszállhattam volna a betegágyból. Istennek nem volt előre meghatározott ideje a meggyógyításomra. Ez nem így van.
Ő mindennap ugyanaz! A baj nem Istennel volt, nem is azzal, hogy meg akar-e engem gyógyítani. Velem volt a baj.
Mihelyst rájöttem, hogy mit mond Isten Igéje a gyógyulásról, és ennek megfelelően cselekedtem is, meglett az eredménye! Ahogy jön a világosság, a hit már ott van.

Megvallás: Meg fogom ismerni, mit mond Isten Igéje, és a szerint fogok cselekedni. Így eredményeket fogok elérni. Gondom lesz arra, hogy Isten Igéje bejusson a szellemembe. A világosság jön, a hit pedig követi azt.

2019. január 1., kedd

Kenneth E. Hagin: Eldöntöttem: Növekedni fogok

Harcold meg a hitnek szép harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre Isten elhívott, és amiről szép hitvallást tettél sok bizonyság előtt. — 1TIMÓTHEUS 6,12.

Az egyedüli harc, amit egy keresztény hivatott megharcolni, a hit harca. Ha bármilyen más harcot folytatsz, akkor nem a megfelelő harcot vívod! Nem kell harcolnod az ördöggel — Jézus már legyőzte helyetted.

Nem kell harcot folytatnod a bűnnel — Jézus a bűnre való orvosság. Így csak a hit harca marad (mivel a hitünknek vannak ellenségei, illetve akadályai). A hit legnagyobb ellensége az, ha hiányos a megértésünk az Igéből. Valójában a hit minden akadálya e tudáshiány köré csoportosul, mert nem képes a hited meghaladni az aktuális igeismereted mértékét.

A hited automatikusan növekszik, ahogy növekedsz Isten Igéjének a megértésében.
(Róm. 10,17)

Ha a hited nem növekszik, az azért van, mert te sem növekszel Isten Igéjének a megértésében.
Nem növekedhetsz, és nem fejlődhetsz szellemileg anélkül, hogy a hitben növekednél.

A legjobb fogadalom, amit ma megtehetsz az előtted álló évvel kapcsolatban, hogy növekedni fogsz Isten Igéjének megismerésében. Teljes szívvel add át magad az Ige tanulmányozásának!
Ebből egyenesen következik majd a hited növekedése. Így növekszel és fejlődsz szellemileg.

Megvallás: Az előttem álló évben a hitem növekedni fog. Eldöntöttem, hogy növekedni fogok Isten Igéjének a megismerésében. Növekedni fogok Isten Igéjének megértésében. Ebből hit származik, és az én hitem növekedni fog. Növekedni és fejlődni fogok ebben az évben szellemileg.

Eldöntöttem: Növekedni fogok