2018. február 5., hétfő

Kenneth Hagin - Képes vagyok!

Sok év eltelt azóta, hogy a gondjaimat az Úrra vetettem, és — megvallom — bár alaposan meg lettem kísértve olykor, mégsem aggodalmaskodtam. Azóta nem reszkettem a félelemtől, azóta nem voltak rossz hangulataim. Bármi történt, sohasem csüggedtem el. 
(Sokan mondták már, hogy azért nem aggodalmaskodom, mert nincs elég józan eszem. Hála Istennek, van annyi megértésem a Bibliából, hogy ne aggodalmaskodjam!)

Az aggodalmaskodás volt az a bűn, amit a legnehezebben tudtam feladni
Az aggodalmaskodás a legnagyobb kísértés, amivel valaha szembe kerülsz. De ellenállhatsz neki, és okvetlenül meg is kell tenned.

A hústest a legveszélyesebb ellenséged. A hústest és a természetes emberi okoskodás arra akar rávenni és egyben korlátozni, hogy a saját képességeidben bízz. A körülményekre tekintesz, a hatásokra, a problémákra, a bajokra, a próbatételekre, a viharokra és a szelekre, és mindezek hatására azt mondod:„Én erre képtelen vagyok.” 

A hit azt mondja: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.”

Megvallás: Én mindenre képes vagyok. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. — FILIPPI 4,13.

2018. február 4., vasárnap

Kenneth Hagin - Aggodalmaskodás!

,,…Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől…,, — MÁTÉ 6,25.

Röviddel azután, hogy újjászülettem, megígértem Istennek: „Semmiben sem fogok kételkedni, amit olvasok a Te Igédben, és alkalmazni fogom az Igét a gyakorlatban.”

Minden világosság és áldás volt az Igében addig, amíg el nem jutottam a Máté 6,25-höz. 

Megtudtam egy széljegyzetből, hogy a görög szöveg így szól itt: „Ne nyugtalankodjatok a holnap felől.” Az utalások szerint Isten azt mondja: „Ne aggódjatok.” Én azonban tele voltam aggodalommal!

Nem elég, hogy félhalott voltam a szívbetegségem miatt, számíthattam rá, hogy az aggodalmaskodás előbb utóbb a sírba visz! „Uram — mondtam—, ha nekem aggodalmaskodás nélkül kell élnem, akkor belőlem nem lehet keresztény!” Hirtelen minden sötétnek, homályosnak tűnt, nem tudtam világosságot venni az Igéből. Gyötört a lelkiismeretem, mert a gyakorlatban nem alkalmaztam az Igét. 


Végül 1933. július 4-én este 6 órakor minden gondomat átadtam az Úrnak. 
Azt mondtam: „Uram, bocsásd meg, hogy aggodalmaskodtam, hogy tele voltam nyugtalansággal, hogy félelmeim voltak, hogy sajnáltam magamat. 
Ettől a naptól fogva, mivel most megbocsátottad ezt nekem, megígérem Neked, hogy ameddig csak élek, nem aggodalmaskodom.”

Megvallás: Nem aggódom a holnap felől. Nincsenek aggodalmaim, nincsenek gondjaim, azokat átadtam Istennek, ezért soha nincsenek rossz hangulataim. Sohasem csüggedek el!

2018. február 3., szombat

Kenneth E.Hagin - Rábízni

,,Hagyd az Úrra a te útjaidat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti.,,— ZSOLTÁR 37,5.


A King James Biblia széljegyzete szerint: „Bízd a te utadat az Úrra.” Vesd, hagyd, bízd rá. Egyszerűen vesd a gondjaidat, terheidet, problémáidat, aggodalmaidat Istenre. Ugye, az Ige azt mondja, hogy ezt nekünk kell megtennünk? Isten nem fog téged megszabadítani a gondjaidtól.

Van, aki mindig azt kéri tőlem: „Kérlek, imádkozz, hogy az Úr megkönnyítse a terhemet.” Isten nem ezt teszi, Ő megmondta, mit tégy a terheiddel. Ha te nem teszed meg, semmi sem történik velük.

A mai szöveg egyértelmű alanya Te vagy. Te hagyd az Úrra az utadat. Te vesd minden gondodat az Úrra. Sokan azért nem kapnak választ, mert nem Isten Igéjével összhangban imádkoznak. Nem azt teszik a gondjaikkal, nehézségeikkel, aggodalmaikkal, és más egyebekkel, amit Isten mondott. Nincs értelme imádkozni a gondjaid felől, ha nem teszed meg, amit Isten mond. Képes vagy megtenni azt, amit Isten mondott, hogy tedd meg.

Megvallás: Én az Úrra hagyom az én útjaimat. Őbenne bízom. Ő pedig beteljesíti.

2018. február 2., péntek

Kenneth E.Hagin - Döntés

,,Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.,, — 1PÉTER 5,7.

,, Gondjaitok egészét (minden nyomasztó gondotokat, minden aggodalmatokat, minden problémátokat, egyszer és mindenkorra) Őrá vessétek, mert Ő gondoskodik rólatok, szeretetteljes gyengédséggel és nagy figyelemmel viseli gondotokat.,,
— 1PÉTER 5,7. (Amplified)

Sokakat — úgy tűnik —, megvigasztal az a gondolat, hogy Isten tud róluk, és átlátja helyzetüket, de továbbra is ragaszkodnak a gondjaikhoz. Így sohasem szabadulnak meg gondjaiktól.

Nem elég tudni, hogy Isten megért minket és törődik velünk. Ha meg akarsz szabadulni a gondjaidtól, tedd azt, amit Isten mondott: Vesd minden gondodat, minden aggasztó problémádat, minden terhedet egészen az Úrra, mert Ő gondoskodik rólad. Ez nem olyan, amit minden nap meg kell tenned. Ha megteszed, az egyszer és mindenkorra szól, és megszabadít a gondjaidtól — mert átadod gondjaidat az Úr kezébe.

Én már megtettem. Az én gondjaim Istennél vannak. Ő találja meg a megoldást minden problémámra, és Ő munkálja ki a megoldást is. Én meg csak dicsérem Őt, mialatt Ő munkálkodik! Isten végzi a munkát, én pedig dicsérem Őt.

Megvallás: Én a gondjaimat — minden nyomasztó terhemet, minden aggodalmamat, minden problémámat, egyszer és mindenkorra Istenre vetettem.

2018. február 1., csütörtök

Kenneth E. Hagin -Krisztus benned

,,…a Krisztus tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége.,, — KOLOSSÉ 1,27.

A Szent Szellem ereje által a Krisztus tebenned lakik. Kisebb ma valamivel is Krisztus benned, mint amikor a földön járt?

Nem! Ő ugyanaz a Krisztus. Még mindig megvan a teljes ereje! Még mindig megvan minden képessége! Még mindig megvan a csodatévő ereje! Még mindig mindenre képessé tud tenni téged! És a Krisztus benned van!

Neked csak azt kell megtanulnod, hogyan engedd át neki a terepet.

Valaki mondta egyszer Smith Wigglesworth-nek:
— Ön nem akárki, Önnek bizonyára valami nagy embernek kell lennie!
—Nem — felelte ő —, csupán nem felejtem el, amit az Ige mond: „Nagyobb Ő, Aki bennem van, mint az, aki a világban van.” 
Egyszerűen tudom, hogy a nagyobb végzi el a munkát. Hogyan tudod Krisztus erejét felszabadítani magadban? Hogyan tudod munkára fogni a nagyobbat? Hit által teheted meg.

Megvallás: Krisztus bennem a dicsőség reménysége. Krisztus énbennem lakik — minden képességével és minden dicsőségével. Krisztus már legyőzte az ellenség minden erejét, és bennem él. Én felszabadítom Őt, és aszerint cselekszem, hogy Ő bennem van. Megengedem, hogy Ő munkálkodjon az én hitem alapján.